A régi alkimisták a bolygók és a Nap jeleit felhasználták az egyes fémek jelölésére is.

égitest neve     jelölt fém
------------     ----------
Nap              arany
Hold             ezüst
Merkúr           higany
Vénusz           réz
Mars             vas
Jupiter          ón
Szaturnusz       ólom

A fentiek azzal magyarázhatók, hogy az alkimisták minden fémet egy-egy ókori istenségnek szenteltek.

A középkori bolygótisztelet maradványa, hogy a biológiában ma is a Mars és a Vénusz jelét használják a hím- és nőnemű egyedek megkülönböztetésére.

"Raris haec ut hominibus est ars, ita raro in iucem prodit"

Bizony kevés embernek tulajdona ez a művészet, hasonlóképpen bármely más ezoterikus tanításhoz. Ennek oka természetesen magában a tárgyban keresendő. Ugyanis annak ellenére, hogy minden ezoterikus tanítás magából az emberből (mint a világ egyetlen kitüntetett létezőjéből) tár fel ős-igazságokat, ezeket a homo faber szintjére degradálódott tömegember nem képes felfogni. Nem arról van szó, hogy az ezoterikus tanítások szándékoltan, már kezdettől fogva akevesek kitüntetett tudását takarták, hanem arról, hogy az egyre szélesedő 'elhomályosulás' következtében az egykor evidens ős-bölcsességek érthetetlen általánosságokként jelentek meg a romlott látású sokaság szemében. Ez a folyamatos degeneráció okolható tehát azért, hogy az egykori magvas tanítások ma már mint ezoterikus, azaz valami belső kört alkotó kisebbség számára feltárulkozó igazságokként jelennek meg, szemben a sokaságot tápláló exoterikus tanításokkal.

Az Alkímia, az ezotérikus hagyomány teljes formája

"Visita Inferiora Terrae Rectificando Invenies Occultum Lapidem"

Az alkímistának egyetlen célja volt. Ez pedig egyáltalán nem a közönséges arany előállítása. Az alkímia célja az aurum non vulgi előállítása; azaz a nem közönséges aranyé. Ez az arany az ember átalakításáról, a tényleges transzmutációról szól. Magát az embert kell transzmutálni, halandó, romlott, kasztrált állapotából vissza az eredeti omnipotens állapotába. Ez az emberi élet teljes értelme. Az tehát, hogy felismerve tökéletlenségét, megpróbálja önmagát tökéletessé tenni. Bár első ránézésre blaszfémiának tűnik, de megpróbálja kijavítani az emberi 'bukás' következményét: azaz a halandóságot. Az emberi vélemények világa által lehetetlennek tartott halhatatlanságot kívánja elérni.

Persze, hogy a tömeg lehetetlennek tartja a halhatatlanságot. Ennek oka az, hogy maga csak a halandót ismeri és így, abból von le következtetéseket. A tömeg csak a testet ismeri és az ösztönös éntudatot. Ezek pedig halandóak, és ezt még ijedt állat módjára még a közönséges ember is megérzi, tudja. Persze, hogy tudja, hiszen minden emberben ott van elrejtve az okkult kő, az isteni szikra, ami azonban örök. Ez az öröklét világít át mindent, így azt is ami halandó, és ebben a fényben kénytelen látni minden ami halandó, hogy milyen is természete. Azért tudja minden ember, hogy halandó, mert benne van a halhatatlanság. Az alkímista éppen ezért nem is a testet akarja transzmutálni. Ő tudja, hogy a test csak edény, vas philosophorum, amiben elrejtve benne van az isteni mag.

Calcinatio

Az alkímista a testet tehát kindilópontnak veszi: Materia Prima-nak. Ez az, amin el lehet kezdeni dolgozni. Ebben az elsődleges anyagban található elrejtve az isteni lényeg, amit az alkímia lapis philosophorum-nak, a bölcsek kövének nevez. A bölcsek köve azonban csak immanens módon van benne az elsődleges anyagban. Más szóval az elsődleges anyag, a test, csak potenciálisan hordozza magában a bölcsek kövének csíráját. Az elsődleges anyagból tehát ?bonyolult? eljárásokon keresztül lehet transzmutálni ezt a végső terméket. Át kell változtatni az anyagot; át kell szellemíteni, ahhoz, hogy megszülethessen benne az isteni gyermek, az armillos. Ez az isteni gyermek önmagunk tökéletes mása, amit ideaként önmagunkba helyezünk. Ez a végcél, amit el kell érni.

Ez az átváltoztatás azonban tényleg hosszas folyamat, amit legalább hét fázisra bontanak le: 1) Calcinatio, 2) Sublimatio, 3) Solutio, 4) Putrefactio, 5) Destillatio, 6) Coagulatio, és a 7) Tinctura folyamataira. Ezeket a műveleteket is két nagyobb folyamat részeként tárgyalják: I. A Hold műveletei, és II. A Nap műveletei. Ezeknek a műveleteknek az összessége a transzmutáció.

Ne felejtsük el: mit is kell transzmutálnunk? A romlandó természetet kell saját magunkban arannyá változtatni. Ehhez meg kell találni a romlandóban a romolhatatlant. Az alkémia egyeten utasítása ahhoz, hogy hogyan kell ezt megtenni a következő: Solve et Coagula. - Oldj és Köss! A hagyomány ezt a két műveletet ismeri. Az első a Holdhoz tartozik a második a Naphoz. Ez pedig a következőt jelenti: A romlandó természetet meg kell oldani (hangsúlyozom nem szétoldani (nem disolve)!), ahhoz, hogy a benne rejlő valós isteni mag kicsírázhasson. A mag héjának meg kell repednie ahhoz, hogy előbújhasson belőle a szárkezdemény és kidughassa első leveleit a napvilágra. Konkretizálva pedig: a testet és az ehhez tartozó ösztönéletet háttérbe kell szorítani, ahhoz, hogy a vas philosophorum ajtaja egyáltalán látható legyen, azután pedig nyitható.

Bizony az alkímista kemence, az Athanor nagyon nehézkes szerkezet. Hiszen a hétköznapi neveltetés arra tanítja, hogy tartsa jól zárva ajtajait. (Sajnos nehezen tud az ember elszakadni a szimbolikus nyelvhasználattól, amikor az ilyen természetű dolgokról beszél. Talán mint Platón mondja azért, mert az ilyen természetű dolgokat "nem lehet szavakkal kifejezni, miként az oktatás szokvásos tárgyait...") Ez a képletes beszéd azt jelenti, hogy a felszines emberi tudatosság, lenyomja saját maga alá ezeket az ismereteit, így azok a 'tudat-alatti' régiókba kerülnek. Nem arról van szó, hogy a tudatosságot terekre lehetne felosztani, hanem ez a képletes felosztás (amely Sigmund Freud hagyatéka) azt jelenti, hogy bizonyos tudati régiók előtérben vannak, míg mások háttérben. A bennünk lakozó isteni természetre vonatkozó ismeretek, mintegy 'lent' vannak a tudat legmélyebb régióiban. A szokványos neveltetés ugyanis a tudatot egy nagyon speciális (de hihetetlenül sekély) működési módra tanítja meg. Ez a nevelési mód nem nagyon haladja meg a klasszikus kondícionálás területét. Azaz felszínes kérdés - helyes felelet fogalompárokon kívül nem vár semmit az emberi tudattól. Ha az ember betanulja a társadalom konvencionális fogalomrendszerének válaszsémáit, akkor azt mondják rá, hogy képes a 'gondolkodásra'.

Ennél a tudat sokkal többet tud, feltéve, ha gyerekkori felszínes neveltetésén túli működésre is képes. Az a legnagyobb nehézség, hogy a klasszikus neveltetés kiöli, sőt tíltja a más jellegű tudati viselkedésformák használatát. Ha egy gyerek más módon próbál kommunikálni, mint az szokványos, illetve olyan tapasztalatokról számol be, amely széles körben nem általános, akkor rányomják a bélyeget, hogy deviáns, illetve abnormálisan fejlődik és mindent elkövetnek, hogy visszatereljék a 'normálishoz'. Ez a normális azonban mint azt a neve is sugallja semmi más, mint norma. Tehát a társadalom pillanatnyi értékrendjét tükrözi. Ezért nehéz a tudat 'abnormális' régióihoz lenyúlni. Ezért nehéz meg-oldani ezt a hagyományos szemléletmódot.

Azért is jó a sollutio-t meg-oldásnak fordítani, mert nagyon jól tükrözi megint az egész problémát: Az ember öneszmélése pillanatában kifordult állapotban találja magát, halálos csapdában, és erre a szituációra kell megoldást találnia. Ezt tudja úgy megtenni, ha elkezdi meg-oldani magát a szituációt (tudatának ezt a tévesen kondícionált alakját). A tudat mélységei azonban rejtve vannak. Az Athanor ajtaja zárva van, amihez csak bonyolult processzuson keresztül juthatunk el.

Először is tudnunk kell, hogy mit is akarunk meg-oldani. Mi az ami a kiindulási fázisunkat legjobban jellemzi. Ahogy az alkímia fogalmazta: Mi is a Materia Prima? Nem egyértelmű ugyanis. Az alkímiai szövegek olvasásakor meg kell, hogy lepődjünk azon, hogy minden alkímista számára más és más. Például Benedictus Figalus: ?Hortulus olympicus aureolus? című művében ez áll: "Sokféleképpen nevezzük anyagunkat ahogy következik: Viromulti, Multimori, Vilotrium, Lotrivium, Mucilago, Triovilum..." Természetesen. Hiszen egyetlen ember tudata sem ugyan olyan. Nincs két ugyan olyan ember, akinek felszínes tudatát, ezt a hagymahéjat ugyanúgy rendezte volna el az isteni láng. Minden embernek meg kell először ismernie saját materia prima-ját; hogy mi is az - mit akar rajta megoldani. Ezt a megismerési folyamatot nevezik calcinatio-nak. Előbb meg kell, hogy ismerjük azt amít utána elutasítunk - mondta Al Gahzáni Muhhamed szufi szent. Persze bárki mondhatta volna.

A mai modern pszichológia legfőbb hiányossága, hogy még mindig egy tizenhetedik században gyökerező gondolatra építi egész kártyavárát, mely szerint minden egyed egyben modellértékű létező. Azaz egymagában egyben az egész emberiség reprezentánsa. Ebből, a modellértékű individuum eszméjéből fakad az a nézet, hogy az emberiség pszichikailag egységes. És ez igaz is, csak nem úgy ahogyan azt a mai pszichológia értelmezi. Mert valóban a dolgok mélyén minden ember ugyan olyan - ugyanazt az isteni struktúrát hordozza magában, azonban a felszínen minden ember egészen különböző, és egy teljesen egyedül reá jellemző 'kagylóhéjat' visel. Bár ezek a héjak ugyanannak az isteni struktúrának a fenomenális diverfikációi.

Ha a pszichológia azt állítaná, hogy a tudat 'alattija' ugyan olyan minden embernek, akkor nem sokat tévedne, azonban ők a felszínes tudatosságot is egyetlen közös struktúrának akarják megfeleltetni. Ez olyan mintha azt a kijelentést tennénk, hogy a világon minden nyelv ugyan olyan. Ez persze nem igaz, az azonban igen, hogy a természetes nyelvek lineáris írássá alakítva formalizálhatóak egy olyan logikai nyelvre, amely alapján megfeleltethetőek egymásnak. (Ezért lehet a nyelveket lefordítani.) Minden emberben van egy ilyen univerzális struktúra, aminek alapján megértjük egymás érzelmeit és fogalmait; csakhogy ez véleményem szerint nem logikai - és a tradíciók is ezt állítják.

Kiindulópontul mi tehát nem ezt az általános struktúrát vesszük, hanem az egyedi felszínes tudatot, a materia prima-t. Ez az ami minden embernél más és más. Ezért kell a calcinatio-val kezdeni a műveleteket. Le kell választani minden másról azt, amit meg-kívánunk oldani. Jól körül kell határolni, hogy teljes alapossággal hajthassuk végre a műveletet.

Sublimatio

Miután a materia primát elhatároltuk minden olyantól amely nem hozzá tartozik, meg kell próbálnunk azt finomítani. Hiszen mint azt bizonyos szövegek állítják a materia prima egyetlen igaz jelemzője, a potentia passiva pura. Azaz a tiszta potencialitás, amire a megfelelő módon hatva kialakulhat a materiaultime, az egyetemes anyag. Olyan valami, ami az eredeti piszkos állapotából megtisztult formában, letisztultan találunk.

Ezt a részleges transzmutációt nevezi az alkímia sublimatio-nak. Ugyanis az anyag finomításáról van szó: a durva, formátlan massa confusa-ból kell megalkotni a massa pura-t. Ha le akarjuk fordítani a szimbólumok nyelvét, akkor a következőket mondhatjuk: Az emberi test és az ebből fakadó ösztönös tudat, rendszerezetlen. Nincs benne rendező elv, amelynek segítségével a másodpercenként beáradó többmillió információ alapos rendszer alapján raktározódna el. A hétköznapi tudatosság, éppen aktuális pillanatnyi intenciójának megfelelően tüntet ki egyet a végtelen tapasztalás tárházából. Ezt a pillanatnyi intenciót persze meghatározza eredeti kondícionáltsága, így nem is tud intencionálni számtalan olyan dologra, amely egyébbként más kondícionáltságú élőlények esetében adottak. Persze vannak eleve adott feltételek, mint például az érzékszervi tapasztalás határai. Azonban ezeken belül sem használja ki az átlagos tudat minden képességét.

Mint mondtuk az emberi test héj. Az emberi ösztönös tudat is héj. Ez a kettő persze kölcsönösen hat egymásra, sőt szinte szétválaszthatatlanul egybe fonódik. Hiszen ha a test megbetegszik, a felszines tudat is leépül, beszűkül. Ha azonban a tudat kerül diszpozícionált állapotba, például felhergeli magát, akkor ez kihat a testre, adrenalin termelődik és az egész test belső kémiája megváltozik. És nem csak mikrobiológiai szinten, hanem kűlsőleg is: a heves vérkeringés miatt vörösebb lesz a bőr színe, hevesebb a légzés, stb. Mindezeket a testi tüneteket pedig a tudat megváltozása hozza létre. Láthatjuk, hogy ez a két dolog ugyanannak a külső héjnak a külső és a belső oldala.

Amíg ez a héj válogatás nélkül azt teszi amire rászoktatták: például ha kígyót lát megijed, vagy a forró érintésére ösztönösen elrándul, addig nem alkalmas arra, hogy felszínre hozza a benne rejlő isteni magot. Természetesen nem azzal van baj, hogy a testnek és az ösztönös, kondícionált tudatnak vannak automatikus reflexei, hanem az, hogy ezeken az automatizmusokon kívül a legtöbb ember tudatában nincs is nagyon más. Átöröklött értékkategóriák folyamatos ismételgetése, ennek a tudatnak a működése: Ha pirosat látok = tetszik, ha kéket = nem tetszik. A jobb szomszédot = szeretem, a bal szomszédot = nem szeretem. Ezekhez hasonló duális megkülönböztetések szintjén működik a felszines tudatosság. Tulajdonképpen nem tesz mást, mint az eredeti ?bukás?-t, a megkettőződést ismételgeti pillanatról-pillanatra.

Ezt az automatizmust kell felfüggeszteni. Mint azt sok tanítás mondja: magát az ítélkezést. A felszínes emberi tudat úgy se tesz mást mint a beáradó információt osztályozza: ez jó az rossz. Működésének egyetlen szabálya a bináris oppozíció. Mindent feltétel nélkül megítél; ítéletének egyetlen kritériuma pedig a szembeállítás. Ettől kell szabadulni! A megkettőződés világától! Ezért mondja minden szent tradíció, hogy 'ne akarj akarni', engedd, hogy Isten akarata (a szufiban haqq Illáh) ítéljen helyetted. Azaz térj vissza eredeti állapotodhoz, a potentia passiva pura-hoz. A tiszta, passzív potencialitáshoz. Ne cselekedj az ösztöneidre hallgatva, hadd, hogy a belsődben lakozó isteni erő vezessen. Isten akarata. Ehhez persze szent életűvé kell válni, így a sublimatio nem csak a test, de a benne lakozó tudatosság finomítása is.

Solutio

Ez a megtisztult héj, a massapura, még messze nem a végső állapot. Ez az előfeltétele annak, hogy az alkímista kemencében, az Athanor-ban égő tüzet táplálni lehessen. Az Athanor maga az emberi test. Nem maga a kemence megtisztítása a cél, hanem az, hogy a tiszta kemencében születhessen meg az occultum lapidem, a rejtett kő. Ez az isteni mag, amihez alá kell szállni az athanor mélységeibe.

Ehhez azonban el kell hagyni magát a felszínt. Mint az a bevezető idézetben áll: alá kell szállnunk önmagunk mélységeibe, hogy ott tökéletesítsük magunkat és megleljük a rejtett követ. Az alászállás feltétele azonban az, hogy a felszínből legyen átjárás a mélységbe. Ezért meg kell oldani a felszín szilárd burkát. Ezt a processzust nevezi az alkímia solutio-nak. Ez a fázis a hold műveletek (az oldás műveleteinek) legveszélyesebbike. Hiszen nem mindegy mivel oldom meg a külső héjat, mit használok oldószernek. Hiszen ha túl erős oldószert használok akkor a héj javíthatatlanul sérül.

Szemben a materia primával, az oldószerek viszonylag minden alkímistánál ugyan azok. Természetesen, hiszen itt már nem a massa confusát kell megoldani, hanem a massa purát, amely minden embernél megközelítőleg ugyan az. Persze vannak egyedi különbségek, éppen ezért a menstuum-ok, az oldószerek sem tökéletesen ugyan azok. Vannak akik héját nehezebb megoldani. Ezeknek kell az AquaFortis. Azonban sokaknak elég az Aqua Regis, a Zöld Sárkány, amely a legtöbb ember tudatát el tudja lobbantani. Hiszen a szimbólumok nyelvéről megint visszatérve az általános szóhasználatra, mit is jelent ez?

Az ösztönös tudatosság állandó mozgása, az állandó értékelés, a beáramló információhalmaz örökös értékelése olyan mint egy beáradó folyó hömpölygő áradata. Soha sincs benne csend, csak az alvás állapotában. Nincs belső tudati csend, csak nagyon kevés emberben. Ennek megint nem maga az átlagember az oka, hanem a jelenlegi bukott létmód, amely arra kondícionálja az emberi tudatot, hogy állandó kérdezz-felelek játékot játszon a külvilággal. A gyerekeket gyerekkoruk óta arra tanítják, hogy felismerjenek, értékeljenek, válaszoljanak, cselekedjenek. Egy átlagember fejében nagyobb forgalom van, mint a legvadabb kereszteződésben. (Természetesen, hiszen két világ kereszteződésén található a felszínes emberi tudatosság.) Ezt a belső párbeszédet kell felfüggeszteni, ezt az állandóan hömpölygő folyamot kell leállítani. Ezt nevezi a kabbala a Jordán Megfordításának.

A felszínes tudatot elhalgattatni nagyon nehéz, hiszen a testi ingerek állandóan bombázzák. Ezért mintegy vissza kell, hogy vonuljon önmaga termeibe; hermetikusan el kell, hogy zárja magát a külvilágtól. Hiszen az univerzális oldószer (menstruum universale), az Alkaheszt is ugyan ezt teszi. Az alkaheszt ugyanis az amely az alkímia legalacsonyabb elemét, a Sal-t , , a sót, a földet, a testet megoldja. Az alkahesztnek, az univerzális oldószernek, mely minden ember hömpölygő Jordánját felszárítja, a meghatározása pedig a következő volt: VITRIOL.

Ez egy notarikon, amit felvezető idézetként már leírtam: Visita Inferiora Terrae Rectificando Invenies Occultum Lapidem. Azaz le kell szállni a föld mélységeibe, tökéletesedni kell és így lehet megtalálni a rejtett követ. Ez tehát magának az egész processzusnak a leírása. Aki ezt megérti, magába fog tudni szállni. Aki pedig túl erősen old, azaz szét-old (disolve), ahelyett, hogy meg-oldana, annak tudata sohasem lesz újra épp. Ezekre vonatkozik a fentebb idézet talmudi példabeszéd második sorsa. Ezek lesznek félkegyelműek, elmeháborodottak...

Putrefactio

Az átalakulás tehát nem a külvilágban zajlik le. Nem is publikus. Mint a begubódzó selyemhernyó átváltozása. (Ezért is univerzális szimbóluma a kínai alkímiának a selyemhernyó...) Ez elzártan történik, hermetikusan, rejtett módon. Mindez tehát a tudat belső termeiben zajlik.

Minden tradíció azt állítja, hogy az út felfelé lefelé vezet. Lefelé azaz önmagunkba. Ezért figyelmeztet minden hagyomány arra is, hogy ne külsőségekben keressük a szentséget. A külső pusztán formája, edénye lehet az igazi tartalomnak, ami azonban mindig belső. Ezért nem látni igazi szent embereket egyetlen templomban sem, mert az Isten az ő szívükben él, és az ő szívük Isten temploma.

Alá kell tehát szállni. Bele kell bújni a kemencébe, vagy legalább is bele kell helyeznünk önmagunk isteni mását a homonculust. A homonculus a mesterséges ember, az alkímista öntudatának hordozója az infernális világokban. Az athanorban ugyanis nem csak léleképítő hanem lélekromboló folyamatokon is keresztül kell, hogy menjen az emberi tudat. Az emberi kemence belsejében tűz ég, méghozzá isteni tűz, amely vagy eléget vagy megtisztít. Az isteni tűznek ugyanis van egy infernális arca is. Az emberi test és az ehhez tartozó tudatosság maga nem bírná ki a mélységbe tett utazást. Ezért van szükség egy speciális közvetítőre, amely csökkenti az isteni láng melegét.

Megint számos hagyományban megjelenik az a gondolat, hogy az isteni eredet meglátása félelmet és kellemetlenséget okoz a hozzá vakon közeledőnek. (Gondolok itt megint a fentebb idézett platóni barlanghasonlatra.) Ez egyes hagyományokban annyira így van, hogy Isten látása vakságot okoz, ezért nem lehet emelt fővel ránézni, stb. Mit is jelent megint ez a mítikus beszéd? Ha a felszínes tudat el kezdi magát meg-oldani, azaz mesterséges módon létrehozza saját hasított tudatának tényleges széthasítását, olyan eddig elrejtett tudattartamokkal találhatja magát szemben, amire nincs elkészülve. Ennek az az oka, hogy a széthasítás előtt a felszínes tudatosság összemossa a dolgok határait, így azok nem különíthetőek el jól egymástól. Az összes benyomás egyetlen nagy olvasztótégelybe kerülve hömpölyög tovább, a tudat egyre mélyebb feneketlen bugyra felé. Ez a mesterséges szétválasztás a kényszeres neurózisban szenvedő betegek viselkedésében figyelhető meg. Ők azok, akik a ?mindegy?-nek ítélő, elkendőző gondolkodásmóddal szemben éles határokat szabnak minden dolognak és cselekedetnek.

Régi bölcsesség az, hogy az őrület a szentség édestestvére. Az, hogy az őrült ugyanazt látja mint a szent, csakhogy nem tudja értelmezni. Számos példa van arra is, hogy szent életű embereket azután bolondok házába zárnak, mondván, hogy képtelenek a közéletben résztvenni és ezért kártékonyak... A kényszeres neurózis tehát nagyon hasonló az alkímia mesterségesen létrehozott skizofréniájával. A kettő között egyetlen apró ám hatalmas különbség van: a kényszerneurotikus nem tudja mit csinál és nem ura helyzetének, míg az alkímista (szerencsés esetben) igen. Ő számba veszi tehát minden elkülönített tudati részét és megtisztítja azokat.

Ezt persze nem tudja egyetlen ember sem megtenni anélkül, hogy ne bolondulna bele. Ezért használ az alkímista egy mesterséges alanyt; egy küldöncöt, mercurius gyermekét, aki közvetít neki a belső világból. Nem saját tudatát teszi tehát ki a veszélynek, hanem egy alteregót készít, amely azután végigjárja az alsó világokat. Megint mondhatnánk azt, hogy mesterséges tudathasadást hoz létre, többszemélyiségű tudatosságot. Sajnos ezeknek a fogalmaknak nagyon pejoratív hangzása van, pedig számos nép gyakorlati mágikus praxisában ez az átlényegülés, a többszemélyiségű állapot elengedhetetlen. Például mikor egy sámán az ősök szelleme által lesz megszállott és az ő nevükben beszél, megváltozik a személyisége. Ez mégsem zavarként jelentkezik nála, így nem nevezhető személyiségzavarosnak. Teljesen ura a helyzetnek, tökéletesen kezelni tudja ezt a mesterségesen létrehozott tudathasadást.

Az alkímista ugyan ezt teszi. Létrehoz egy mesterséges embert, a homonculust, akit felruház saját személyisége minden jellemzőjével. Majd azután ez a közvetítő száll alá az Athanorba. A homonculus az, amit az athanor tüze purgál. Maga az alkímista nem volna képes elviselni mindezt. Ezért önmaga helyett mágikus emberkét készít, ami egyben önmaga újjászülető mása. Ez nem azt jelenti, hogy végeredményben nem is az alkímista maga, aki átéli a transzmutációt. Miután az athanor belsejében a folyamatok végén megjelenik az occultum lapidem, az nem más mint az alkímistának saját végső lényege.

Van azonban a putrefactionak egy befejező fázisa is, amiről a foyamat az egész nevét kapta. Ugyanis nem elég alászállni az alsó világba, és ott feltárni mindent, hanem a feltárás végén hagyni kell, hogy a dolgok rohadjanak. Engedni kell, hogy a tapasztalatok leüllepedjenek. Hiszen nem a dolgok felkavarása, hanem a tisztázása, rendberakása a cél. A tudat ilyenkor önmagába zárkózik és vár... Ez a skizofrénia katatón változata. A Nigredo - az elsötétülés. Ez a várakozás, melynek tétje, hogy tudatának meg-oldása helyes volt-e vagy sem?

Az alkímia szerint a rohadás végterméke kétféle lehet. Az első, szerencsétlen kimenetelt nevezték caput mortum-nak. Ez az amikor a tudat nem szabadul börtönéből; amikor az önmagát elemző tudatosság ki-elemzi magát és az üresség állapotába kerül. Külsőleg úgy tűnik, hogy az ember kómatikus állapotba került. Valójában az történt, hogy a gyerekkortól mesterségesen kialakított felszínes tudatosság feszámolta önmagát, és a várva várt isteni nem vette át a helyét. Ezért semmi más, csak egy üres héj maradt. Sár.

A második, szerencsés kimenetelt nevezték cauda pavonis-nak, amikor a tudat újraemelkedett a halottaiból. Mikor a beavatandó túlélte a rituális halált. Ekkor mondták az alkimisták, hogy megszületett az occultum lapidem, vagy más nevén a lapis philosophorum, a bölcsek köve.

Destillatio

A putrefactió által nyert lapis philosophorummal fejeződnek be a hold műveletei. A bölcsek kövét pedig azért hívják pávafaroknak, mert minden tulajdonság egymás mellé helyezve, egyenrangú módon díszíti a végterméket. Basilius Valentinus így írja le: "Az színe ki terjed az átlátszó pirostól a sötét barnáig, az rubin színtől az gránát vörösig, és roppant nagy a súlya, és túl tesz mindenen."  A 'De Signature rerum naturalium' című paracelsusi írás szerint pedig a bölcsek köve nehéz, világos rubinszínű és kristályként átlátszó. Képlékeny mint a gyanta, de mégis törékeny mint az üveg, és porrá törve a sáfrányhoz hasonlít. Ebben minden szerző egyetért, és éppen a színe miatt nevezik vörös oroszlánnak is.

A pszichológia nyelvén azt mondhatjuk, hogy mindez azt jelenti, hogy a tudat fragmentumait újra egyesítve született újjá az ember. Azonban nem korábbi személyiségét építette újjá, hanem egy szebb, magasabb elveket követő tudatosságot épített ki magának, ahol a tulajdonságok mind harmónikusan vannak egymás mellé helyezve. A páva farka, a szivárvány minden színét hordozza, azaz az összes tulajdonság az övé.

Innen a folyamat már egyszerűbb. A vörös oroszlánt még egyszer hevíteni kell. A putrefakcióban eltávozott szellemi erőket vissza kel bele helyezni. Ezért mondják, hogy lacta philosophica-val táplálják, míg el nem éri a citrinitást (míg színe sárga nem lesz). A filozófikus tej teszi lehetővé azt, hogy a lapisphilosophorumból előbb utóbb lapisnoster legyen. Ezt a folyamatot nevezik: Destillatio-nak. A cél az tehát, hogy a megtisztított anyagból nyert isteni magot a mélységből a felszínre hozzuk. A Hold műveletei beteljesítették a OpusMagnum első részét. Eljuttatták az alkímistát a benne lakozó isteni lánghoz; elkészítették vele a bölcsek kövét. Ezzel beteljesítették a Kis Misztériumokat. De ezt a követ még fel kell hozni ide, a külső világba.

Ez azt jelenti, hogy a tudat bár megtisztult, még mindig elkülönített a test-től. A lélek, a tudat mély, isteni rétege már tapasztalható, de csak egy belső tapasztaláson keresztül. Az alkímista önmaga tudatának belső termeibe térve, már képes megtapasztalni az isteni fényt, sőt azonosulni is képes vele, azonban nem képes még azt exteriorizálni. Ezért van szükség a Nap műveleteire. Ezek segítik külsővé tenni a belső valóságot.

A destillatio mint mondtuk arra jó, hogy előkészítse a következő fázist, amiben véghez megy a Kémiai Mennyegző. Azaz a test és az isteni tudat egyesülése. A test és a lélek harmónikus összekapcsolása. A külső és a belső azonossá tétele. A destillatio teljesíti be az Albedo fázisát, amikor is a putrefactio sötétjéből kivilágosodik. A destillatio tölti fel újra a tudatot a testiség fogalmával. Mintegy kivonja a lapis philosophorum lényegét, desztillálja abból és előkészíti a folyamatot, melyben ez a lényeg beletölthető az isteni erők kelyhébe, a testbe...

Coagulatio

Ez a fázis az egész transzmutációnak a fénypontja. A Rubedo. Ez az ahol az egész opus magnum értelmet kap. Hiszen mint azt a legelső gondolatok között közöltük: az emberi tökéletlenség legeslegnagyobb hibája a halandóság, és ezt kívánja orvosolni az ezotérikus hagyomány. A halhatatlanság elérése a cél, bármennyire is abszurd ez a gondolat. Az alkímista, mint mondtuk a tesből indul ki; és ide is tér vissza. "Minden filozófiai kérdés ott végződik, ahonnan ered, s ahová visszatér." - mondja ezt Heidegger és igaza is van, azonban nem csak a filozófiai kérdésekre igaz mindez.

Az egész alkímia célja ez. Meg kell, hogy valósítsa az emberben az Istent és az Istenb

Megosztás

Link: